VÉRSZÍVÁS.
Tudom, hogy ma csak Sneider Tamás hivatalos apoteózisáról szabadna bármit is írni, de mint minden magyarnak, nekem is kicsit lassan esnek le a dolgok: egyelőre még nem sikerült elhinnem a dolgot.
Úgyhogy most megragadom az alkalmat, és brand new blogomon kifejtem a véleményemet a vámpíros tinipornókról.
*
Körülbelül egy évvel ezelőtt, mielőtt kijöttem volna Londonba, volt egy nagy köröm otthon, amikor is rengeteg magyarországi freelance melóra jelentkeztem, próbamunkákat csináltam, találkozókra jártam stb. Nyilván mindezt azért, hogy bármi is történjék itt kint, legyenek pénzügyi B-terveim. Próbamunkáim egyike egy könyvkiadónál volt, akik végül nem engem választottak fordítónak. Mivel addigra már beindult pár másik ügyem, ezt akkor el is engedtem. 2 hónappal ezelőtt azonban –amikor amúgy pont egy gapben sínylődtem az itteni szabadúszó feladataim között- váratlanul ismét felbukkantak, és felkértek regényfordítónak. Természetesen megörültem: az ember álma 2014-ben végül is –talán szükségszerűen- az, hogy a laptopján dolgozzon, a világ különböző pontjain, és csak indokolt esetekben vagy saját örömére manifesztálódjon fizikai formában is bárhol-bárkinél (főleg otthon).
Elvállaltam a munkát. Úgyhogy most egy vámpíros tiniregényt fordítok.
Meg kell mondjam, egy új világegyetem tárult fel előttem! Könnyek a párnán, reszkető ajkak, érzelmileg elérhetetlen anyák. Illatos szellővel, derengő köddel, mágiával és taperoló gimnazista fiúkkal teli éjszakák…
Pörögnek az oldalak, s én egyre meglepettebb vagyok. Ugyanis egy valamire egyáltalán nem voltam felkészülve: ez a könyvműfaj gyakorlatilag tinipornó! Úgy bizony. Nem csoda, hogy ennyire imádják a kislányok.
*
Miközben telnek/fogynak a fordítandó könyv oldalai, és én már nem bírok több szinonimát felkutatni a magyar nyelvben arra, hogy valakinek „felgyorsul a lélegzete”, próbálok visszameditálni 14 éves tudatállapotomig, és felidézni, miken gondolkoztam akkor. Tudom, hogy nem menő, de kamaszkoromat gyakorlatilag végigedzettem és –olvastam, és egy-két említésre méltó kivételt leszámítva nem nagyon erőltettem meg magam a fiúzás terén.
A Lolitán kívül sokáig nem olvastam női önfelfedezős könyveket, szuperlényes tinipornót meg pláne nem - amikor végül felkeltette érdeklődésemet a műfaj, én egyből kemény klasszikus monstréknak estem, Bataille-nak és Millernek (A szem történetét imádtam, az O történetét gyűlöltem – máig nem értem, mitől szexi az, hogy egy nőt állandóan agyonvernek!), ezért most mélységesen lenyűgöz, hogy megismerhetem a sok-sok lányolvasó lelkesedése által hitelesített kamaszkor-fantázia beszámolót.
Elméletben a (művészi) erotika és a pornográfia között húzódó esztétikai határvonalat nem nehéz meghúzni: pornográfia az, ami használati eszköz. (Az erotika vágyat kelt és abban gyönyörködtet, a pornó pedig for immediate release.) Ámde. Bár a vámpíros tinipornó nem bővelkedik részletekbe menő anatómiai leírásokkal, sőt kifejezetten az önmegtartóztató-bűntudatfenntartó amerikai prüdéria etikettjét tartja be, egészen nyugodtak lehetünk afelől, hogy ez a 15 éves lányolvasók számára igenis használati eszköz. És engem ez az ellentmondás gondolkodtat el, miközben angolról magyarra fordítom ezt a szándékoltan közepes szöveget.
*
Érdekes, hogy a lányok számára a szüzesség elvesztésével kapcsolatos fantáziakiéléshez a popkultúrának egész mitológiákkal (vámpírokkal, farkasemberekkel, Másokkal) kell rendszeresen előállnia, míg a fiúk esetében mindehhez elég egy tepsi pite. Az, hogy ennek oka egy szocializáció folyamán a lányokba nevelt, időhúzási kényszert eredményező gátlásosság/túlzott kontextus-teremtés/álszentség-e, vagy egy nem véletlenül hordozott genetikai kód, már elég régen általános vita tárgya. Érdemes azonban megnézni, hogy a Csajok a csúcson és a To Do List stb. filmek, melyek Amerikai pite módra hemperegtették hősnőiket, rendre megbuktak.
Nem tudom, az én esetem mennyire mérvadó, de itten felmerül pár dolog:
-Valljuk be, a kamaszlány mint fétis/archetípus elsősorban a férfiak számára érdekes. Az a real-life kamaszlány, aki már nőnek szeretné érezni magát (melyik nem?), sosem fog egy kamaszlány pités szerencsétlenkedéséről olvasni. A fiúközönség számára azonosulható lehet egy saját bénázásán hősiesen túllépő s így férfivá érő főszereplő, a lányok viszont ehhez mintha máshogy állnának.
-A lányok, amikor fiúzni kezdenek, azonnal felnőttnek akarják érezni magukat. Egyből. Fake it ’til you make it. Ezért a) felnőtteknek szóló erotikát/pornót fognak fogyasztani (ld. saját példám) – b) ezt a típusú vámpíros-romantikus-erotikus fikciót, ahol a lányok hirtelen egy felnőtt helyzetben találják magukat, és (minimum!) két tiltott fiút szédíthetnek tettetve, hogy már felnőttek, míg végül valóban fel nem nőnek.
*
Becsülettel beismerem, hogy az én olvasási történelmemből teljesen kimaradt A szürke ötven árnyalata kezdetű mamipornó-sikersorozat, miután e remekműbe röviden beleolvasva úgy éreztem, nem tudok a „Leszopsz? Oké.” jellegű drámai feszültségekkel azonosulni. Ám amennyi információm van ezekről a könyvekről, a vágyról és a kielégülésről szólnak (plusz ugye bűntudat, álszentség, kontextus-teremtés felnőtt módra, értsd: a férfi fehér, protestáns és gazdag).
Ezzel szemben, a vámpíros könyvek tükrében úgy tűnik, a kamaszlány-olvasó számára már a vágykeltés (felnőtteknél ez ugye erotika, és nem pornó!) is pornó… Hm!
Nos, ez már önmagában eléggé elgondolkoztató mind jellem-, mind egyedfejlődés tekintetében, de menjünk tovább. Amikor „vágy”-ról beszélünk ezekben a narratívákban, az vajon kire irányul?
*
Ami számomra a legdöbbenetesebb e sok-sok oldal fordítása közben, és ami miatt folyton igyekszem visszaképzelni magam 15 éves kori, okostojás/tornász bőrömbe, hogy ezek a fiktív lányok valami elbaszottul egocentrikusak! Tényleg így gondolkoztunk?
Mennyi túlfűtött helyzet! Naplementék, esőcseppek, megbánás. A fiú lehelete itt-ott, a lány nedves hajtincse (állandóan!) az arcába hullik (tinipornó-univerzumban nincs hajpánt). Minden érintkezés, legyen bár a hivatalos álláspont szerint őrjöngő vágytól fűtött, valójában csak a lány lányra reflektálásról szól:
megijed, mert „felgyorsult a lélegzete”, a fiú pedig nagyon szép. Általában göndör haja van, és minden esetben puha szája. A lány újra és újra reagál erre a két tényezőre, általában azzal, hogy felgyorsul a lélegzete… És persze a köd, a hajnal, az indák stb. stb.
Ebben az erotikus univerzumban azonban sehol nem jelenik meg a másik ember mint olyan. Nincsenek hangok, nincs mozgás-ritmus. Nincsenek szagok és ízek. A másik fél – a göndör fiú – csupán egy passzív fal, melyről a lány vágya visszaverődik. És gyönyörködhet önmagában. Az olvasó lány pedig a fiktív lány vágyról visszaverődött önvágyára vágyhat. Ez most vagy a Tao vagy Hegel, vagy egy kicsit szomorú.
*
Azt hiszem, legújabb felfedezésem nem azért foglalkoztat, mert általa visszamerenghetek, milyen volt nevetségesen önző kamasznak lenni, hanem mert mint olvasó/fordító –ahogy minden művészetet befogadó közönségtag, amióta világ a világ- én is önmagamra és a saját világomra vetítek a szereplőkön és a helyzeteiken keresztül. Mert nem lehet-e, hogy arról van szó, hogy az egocentricizmus –legyen érzelmi, szellemi, vagy fizikai- gyökerében lényegében az ismeretlen iránti vonzalom áll? A kamasz hősnő számára az ismeretlen: önmaga.
Amíg egy kamasz nem ismeri a saját testét, addig az mindig jobban fogja foglalkoztatni – legyen bármilyen inspiráló, vágykeltő, vizuálisan stimuláló is a másik fél. Nem arról van-e szó, hogy a Másik felé nyitás alapfeltétele tényleg a minimum minimális önismeret – hogy a másikat megérteni, befogadni, egyáltalán meglátni tényleg csak az után lehet, hogy mindezeket a köröket már önmagunkkal szemben lefutottuk?
-A kamaszlányokra nehezedő kvázi-erkölcsi stb. nyomásnak, mitológiateremtő kényszernek egyik fontos veszélye lehet, hogy az egocentricizmus mintaként rögzül.
-Amíg a társadalomban ezek a nővé érés motívumai, addig ezeket a könyveket vinni fogják, mint a cukrot.
-Mindnyájunknak kellene időnként vámpíros tinipornókat olvasni, hogy emlékeztetve legyünk, honnan jövünk – és hogy milyen pszichés állapotokba eshetünk vissza, ha nem vigyázunk. És itt a vigyázás alatt kritikátlan önreflexiót és általános nyitottságot értek.
Mert a másik oldalon a vérszívás van.
